Nagyon egyszerű dolog a magasugró és a festő teljesítményét párhuzamba állítani.A magasugró rendkívül sokat dolgozik azon, hogy egy adott időpontban a maximumot hozza ki magából. Teljesítményét azonnal felfogjuk, elismerjük, befogadjuk, értékeljük. Általában nem vagyunk arra kíváncsiak, mi munkát fektetett abba, hogy elérje a maga maximális teljesítményét, csak a végeredmény számít, mekkorát ugrott. Csak a szakmabeliek azok, akiket érdekel az eredményhez vezető út is. Őket viszont nagyon, mivel érdekeltek abban, hogy ez az út sikerre vezessen.
A festő is rendkívül sokat tanul, dolgozik addig, amíg igazi műalkotás kikerülhet e kezei közül. Sok-sok év ismeretgyűjtése, a szakma megtanulása, állandó gyakorlása az, ami megelőz egy-egy alkotást. És ez mind csak elengedhetetlen, de nem elégséges feltétele egy kiemelkedő teljesítménynek. Ugyanúgy, mint a magasugrónak, neki is bele kell tenni a szívét, lelkét a kellő pillanatban, mozgósítani az összes emberi és ember feletti erőit, hogy esetleg maradandót alkothasson. És persze ebbe még beleszólnak a rajta kívül álló körülmények, pl. a kulturális közeg, amelyben a festő él, amely vagy ad szellemi vagy anyagi támogatást valamilyen formában, vagy nem. Ha igen, az szárnyakat adhat, abból megszülethet valami új. Ha nem az lassítja, vagy sokszor meg is szünteti a lehetőségét az új dolgok megszületésének. Szóval mindezekkel meg kell küzdenie annak, aki erre adja a fejét, és a végeredmény, a megfestett kép itt is, hasonlóan a magasugró teljesítményéhez, egy pillanat alatt felfogható, befogadható, értékelhető. Ha igazán műalkotás született, akkor sokáig kutatható, elemezhető, de akkor is, a befogadás egy pillanat műve. Valami olyan új élményt nyújt a nézőnek, ami egyedi, megismételhetetlen.
A különbség csak annyi, hogy a magasugró teljesítménye csak az adott pillanatban nyújtja a nagy élményt, egy jó műalkotás pedig addig, amíg van ember, aki rácsodálkozzék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése