Tervezhetőség

Mint minden értelmes emberi tevékenység, a festői munka is tervezéssel indul. A festő, hasonlóan az építészhez, megtervezi a munkáját. Elgondolja mit fog festeni, vázlatokat készít. Szinte előre látja a kész alkotást. Alaposan felkészül. Úgy tűnik, innentől kezdve minden akadály elhárult a mű megszületése elől.

A valóság azonban egy picit, vagy nem is kicsit, de beleszól a dolgok menetébe. A valóság pedig most a festő lelki világa, ami nagyon nehezen kiszámítható, tervezhető. Menet közben a dolog kezd átértékelődni. A már lefektetett apróságok más jelentéssel kezdenek felruházódni, a hangsúlyok eltolódnak, hirtelen más erők, színek, formák kezdenek el nagyobb jelentőséggel bírni. A festő meg nem tud ellenállni a csábításnak, elviszi abba az irányba a képet, ami számára is nagyobb örömet okoz. Az eredeti terv, gondolat pedig már csak nagyon halvány nyomokban lesz felfedezhető. A festő persze ezt nem bánja, különösen akkor nem, ha nagyon jó passzban volt és mintha más vezette volna az ecsetjét, ő csak engedelmeskedett volna a magasabb erőknek az alkotás megszületésénél.

Persze nem minden alkotó kedveli az ilyen kalandokat. Vannak nagyon sokan mérnöki precizitással, türelemmel felvértezett alkotók. Az ők munkáikban más értékeket kell keresni, talán a részletek pontos kidolgozását. Talán a hasonlóságot festett és a látható világ között. A legtöbb festmény amit az emberek alkottak ebbe a kategóriába tartozik. Múzeumok tucatjai vannak dugig ilyen típusú alkotásokkal. De ezek a munkák a valóságnak csak a felszínét tapogatják. A lényegről elterelik a figyelmet. Mesélnek, andalítanak, esetleg elkápráztatnak, de sohasem döbbentenek meg, nem nyújtanak katartikus élményt.

Aztán az első kategóriába tartozó festő elgondolkozik azon milyen jó lenne, ha ő is tudna néha olyan fegyelmezett lenni a saját munkájában, mint amazok. Azok pedig akik a mérnöki precizitás képviselői a festészetben, irigykedve nézik emezek színpompás, felszabadult festésmódját.