Kiállítások

Számomra az érdeklődés megléte a legfontosabb. Ez pedig abból áll, hogy mindég reménykedem, hátha találok valami olyat egy kiállításon, ami megragad, számomra érdekes, valami újdonság, nagyon ütős, nagyon szokatlan, stb., lehetne a jelzőket tovább szaporítani. Szóval, akiben ez az érdeklődés e terület iránt nincs meg, annak úgyis mindegy, bemegy egy kiállításra vagy sem. Ha viszont az érdeklődés megvan, akkor az hozza magával a többit, az összes ismeretet, emléket a képzőművészettel kapcsolatban, amiket eddig magunkba szívtunk.

És persze visszük magunkkal az összes előítéletet, amivel igencsak felvérteztük magunkat. Ennek nagy valószínűséggel a lustaság az oka, mert könnyebb valamit egy kézlegyintéssel elutasítani, mint esetleg megérteni.
(Na persze, ha valóban van is mit megérteni. Ugyanis ez az a terület, ahol sokat lehet blöffölni. És mivel a mai művészek is nagyon szeretnének halhatatlanok lenni, viszont szeretnék ezt minél könnyebben, a lehető legkevesebb erőfeszítéssel elérni. Ezért olyan területét kezdik el művelni a művészetnek, például absztrakt festészet, ami szépen eltakarja a művész hiányosságait rajztudás, kompozíciós készség, színkezelés stb., terén. )

Szóval tartsuk fenn magunkban az érdeklődést és hagyjuk hátra az előítéleteinket, ha kiállításokat akarunk látogatni.

Számomra a mese kiszűrése a következő nagyon fontos dolog egy kiállítással kapcsolatban. Egy kép szóljon a színekről, formákról, hangulatról, és úgy legyen mondanivalója, hogy önmaga történetét mesélje és ne egy tőle idegen történetnek legyen a másod hegedűse. Ne egy illusztráció legyen csupán, ami talán elmegy egy könyvben a szövegek közt, de önálló képpé nem fog felnőni ezzel az alap szándékkal soha. Lehet, hogy nagyon sokat kellett vele dolgozni, mire a mese összeállt a képen, de ez a fajta munka sohasem a képzőművészetről szól, ez mindég is csupán egy megkövesedett, begyepesedett ábrázolási mód ismételgetése.

Ha valaki csupán csak egy város kiállításait látogatja, egy idő után rá kell jönnie, megismerte az összes alkotót abban a városban. Ami az újdonság erejével hatott rá valamikor, ugyanazt már kisebb lelkesedéssel fogja fogadni 5, 10 év múlva. Ha az a festő nem tud megváltozni, akkor nincs mit keresni a munkáiban, a munkái mögött. Sajnos nagyon sok alkotó van, aki szellemi karanténban tartja magát és nem hajlandó, vagy nem képes megújulni. Ekkor az ember csak átsiklik ezek felett a munkák felett, és tovább megy. Sokszor van úgy, hogy az egész kiállítás olyan, mintha nem is lenne. Nyomtalan, üres. Nem feltétlen gyenge, csak nem érint meg, mivel a munkák nem őszinték.

Ezért nagyon fontos, hogy minél szélesebb körben látogasson az ember kiállításokat. Minél több művész törekvését ismerje meg. Ha másképp nem megy, akkor legalább az interneten. Az interneten minden értékesebb és kevésbé értékes törekvés megtalálható. Lehet okosan is válogatni belőle.

Ha egy kiállítás nagyon jó, akkor az hatni fog. A képek mélyen rögzülnek az emlékezetben. Ezután bármikor fel tudod magadban idézni őket. Nem hagynak békén, valami titkot, titkokat rejtenek, ami miatt vissza kell menni még egyszer, és újra megtekinteni a kiállítást. És másodszor is jók, és már azt kutatod, hogy, hogyan csinálta, milyen trükkjei vannak. Pedig csak őszinte volt, következetes és szívből csinálta, amit csinált. Merthogy a festészet is olyan, mint a zene, vagy a költészet. Aki nem képes érzelmekkel megtölteni az alkotását, annak a munkái nem is fognak hatni az emberekre.