Általában a festők nem vallják be, de a munkáikból kiolvasható, mely művészeti kor iránti vonzalmuk a legerősebb. A legtöbb festő, (köztük magam is,) a régebbi korok művészete iránti rajongásból határozta el, hogy festőművész lesz. És ez nem biztos, hogy szerencsés. Ugyanis, ha a régebbi korok témáit és azok megoldásait tekintjük, azok nem biztos, hogy megfelelő eszközök a mai kor festői számára. Márpedig a téma és annak a formai megvalósulása nagymértékben meghatározza az egész műalkotás lényegét. És ha ezek elavultak, akkor nem tud őszintén szólni a ma élő emberekhez.
Úgy tűnik, ez az út egy előre determinált kudarc. Ugyanis nem arra figyel az alkotó, hogy minél erősebben összpontosítson a saját mondandójára, hanem először is arra, hogy formailag megfelel e annak az elvárásnak, amit saját maga által favorizált kor, valamikor elvárt a művésztől. Ezáltal elhomályosul a lényeg, megfakul a mondandó.
Vannak viszont témák, amik rendre visszatérnek művészeti korokon keresztül. Ilyen pl. a csendélet vagy a tájfestés. Szinte minden kor hozzá tudott adni valamit úgy, hogy nem kötötte meg a festők kezét az előző korok remekműveinek megoldásai. Sőt, a bevált sablonok elvetése hozta újra magas szintre a régi témákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése