Egységes,vagy sem.

Egy alkotó megítélésénél igen keményen esik latba az az elvárás,  hogy a munkái egységesek vagy sem.
Én nem várnám el ezt az alkotóktól. Miért?
Miért várnánk azt el valakitől, hogy ne kísérletezzen.
Miért lenne értékesebb az, aki soha nem gondolkodik el a saját munkáin, saját megoldásain, megszokásain, megoldás sablonjain. Évtizedekig fogja ismételgetni önmagát, csak azért mert a hivatásos elvárás az, hogy legyen egységes, és emiatt holtáig egységesen unalmas lesz amit csinál. Nagyon sok alkotó kezét, szellemét gúzsba kötötte már ez az idétlen elvárás.

Miért nem normális az, hogy időnként az ember megunja saját dolgait, érzi, hogy váltani kell. És akkor vált, és nem parázik azon, jaj, mit szólnak hozzá? Egyébként is, minden nagy művész magasról tett erre az elvárásra.

Azért mégiscsak van abban valami, hogy nagyon jó lenne, ha a munkáink annyira különlegesek, egyediek lennének, hogy senki mással össze nem tévesztendők, és mintha Isteni kinyilatkozás lenne minden alkotásunk. Dehát nagyon keveseknek adatik ez meg, de tény, hogy vannak ilyen alkotók. Nekünk többieknek marad tehát a kísérletezés, az útkeresés. Ennek is megvan a maga szépsége.