Átértékelés

Nem vagyok zseni, nyílván ez az oka, annak, hogy rendszerint átfestem a régebbi képeimet. De az is lehet, hogy csak él bennem egy ideális kép, amilyennek lennie kellene egy jó képnek, és mivel sehogy sem akar könnyen megszületni a jó mű, kenem, aztán rendszerint elrontom. Persze nem mindég. Van úgy, hogy egy sokat gyötört munka egyszer csak felragyog. Leegyszerűsödik, és mintha nem is lehetne másképp, szépen összeáll. Még az a szerencse, hogy ilyenkor megsejtem, hogy tovább nem szabad vele foglalkozni. Csak a titkait kellene ellesni, hogy hogyan is lett megoldva hirtelen, mitől állt össze, a másik meg miért nem.

Egy bizonyos szintű átfestést szerintem minden művész alkalmaz. Nem tudom elképzelni, hogy valaki letesz egy formát, egy színt, egy vonalat és az rögtön tökéletesen helyén van. Ha ez igaz, akkor az nagyon nagy művész lehet, vagy nagyon begyakorolt valamit, és már rutin számára minden fázisa az alkotásnak. Ekkor viszont nagy valószínűséggel már unalmas lesz a végeredmény, mert egyre jobban kezd hasonlítani a gépi megoldásokhoz, vagyis az érzelem nélküli, mechanikus rabszolgamunkához.

Sokszor érzi úgy az ember, főleg a saját munkáinak a kiállításán, hogy egyik másik kép még megkívánna egy kis törődést. Ilyenkor ezek a munkák egy kicsit leértékelődnek az alkotó szemében. Volt olyan nagy alkotó, aki még közvetlenül a megnyitó előtt belefestett, belejavított egyes alkotásaiba. A leértékelődés mértéke szerint hol csak óvatosan, hol nagyon bátran változtat a festő a saját munkáin.

Ez a faja hozzáállás, vagyis annak állandó keresése, hogy mivel lehetne feljavítani egyes munkákat, aztán mások munkáival kapcsolatban is előjön. A festők, ha barátok, sokszor meg is osztják egymással az ilyen ötleteiket, nemegyszer fordult elő, hogy amit az egyik elkezdett, azt a másik fejezte be és fordítva. Aztán ha csak ismerősök, akkor csak megbeszélik egymás közt, hogy ezt vagy azt másképp kellene megoldani. Ha kezdő alkotónak kell tanácsot adni, azt sokszor lekezelően adják. Ha egy úgynevezett befutott alkotóról van szó, akkor ezek a tanácsok elmaradnak, mindenki csak magában állapítja meg a munkák hiányosságait, mert ha megmondják az alkotónak, abból rendszerint sértődés lesz, mivel a festő igen érzékeny fajta. Felesleges is, hiszen úgysem fogadná meg a jótanácsokat, mivel a siker, főleg ha anyagival is párosul, minden ész érvet felül ír azok érveivel szemben, akik ennek nem részesei.