Bécs-Klimt-Nosztalgia

Bécsben nem szeretik a magyar festészetet. Végigjárva Bécs összes múzeumát, egyetlen magyar festő munkájával sem találkoztam. Szomorú, de igaz. Mi, számukra nem létezünk e téren. Nagyon sok remekművet lehet ott látni, de nem lehet nem észrevenni, hogy szinte minden gyűjteményt Gusztáv Klimt nevével adnak el. Akkora reklámot csaptak neki, hogy az egyszerű osztrák azt hiheti, nagyobb festő volt, mint Rembrandt Harmenszoon van Rijn, vagy Jan Vermeer van Delft. Ugyanis e két nagymester munkáit szabadott fotózni a múzeumokban, Gustav Klimt munkáit viszont szigorúan tilos. Jó festő volt Klimt, de azért az európai nagymesterek sorában jócskán vannak előtte a rangsorban. Az biztos, hogy az osztrák szecesszió megalapítójaként igen jelentős az életműve. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Gustav_Klimt) Nem nehéz viszont felfedezni, hogy kapcsolat van e két dolog között: nosztalgia az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnése, a gyarmataik elvesztése miatt, és amit Klimt képei sugároznak. Klimt képeiben ugyanis a sok aranyozott felület, a dekadens életérzés mind az elveszett aranykorra utal. A mulandó szépségről, elveszett gazdagságról, az elmúlt fiatalságról mesélnek ezek a munkák.  Szép-szép, de nem egy haladó művészet, akármennyire is eladhatók, piacképesek most.  A gazdag ember, a bankár, vagy akárki, aki megveheti ezeket a munkákat ugyanúgy  a saját gazdagságának örökké valóságát akarja bennük látni. Hamis világkép. ZSÁKUTCA!