Csodagyerek – Csuda felnőtt

Nincs a festészetben csodagyerek. A festészet nem alkalmas arra, hogy a szülők nagy reményeket fűzzenek egy-egy ügyesen rajzoló, festegető gyerek jövője iránt. Hála Istennek. Minden gyermeket ugyanis csodagyereknek kellene tekinteni, mivel a látásuk annyira őszinte, tiszta, amit a felnőttek csak csodálni tudnak. És elrontani. Ez az igazság. Akit a szülők, pedagógusok felfedeznek maguknak az ügyesen rajzolók közül, azt nagy valószínűséggel el is rontják. Próbálják a saját ízlésvilágukat rá erőltetni, terelgetni, korrigálni. A végeredmény rendszerint egy langyos középszer. Hagyjuk a gyerekeket a saját útjukat járni. A kamaszkor úgyis elvégzi a nagy szelekciót. Akik azután is vonzalmat éreznek a festészetek iránt, na velük már valóban érdemes komolyan számolni. És megadni nekik minden lehetőséget, hogy kifuthassák magukat. De ekkor már általában elfogy a felnőttek lelkesedése arra, hogy a bizonytalan megélhetést biztosító művészi pálya irányába terelgessék a fiatalt.

Annál érdekesebb viszont a felnőtt fejjel a gyermeki álmait megvalósítani akaró emberek festészet iránti tevékenysége. Hihetetlen mennyi szunnyadó erő, energia tud felszínre törni ezekben a munkákban. Ékes bizonyítéka ennek azon  művészeti potrálok népszerűsége, ahova szabadon felrakhatják  munkáikat az alkotók. Ők azok, akik zömmel minden érdek nélkül valósítják meg önmagukat. Saját és mások örömére alkotnak sokszor igen magas színvonalon.

Hol a vége?

Minden alkotó életében eljön a hanyatlás korszaka. Ez tény, csak sajnos, maga az alkotó az aki ezt soha nem akarja tudomásul venni. Pedig ha csak a munkáit nézzük, nagyon sok jel utalhat erre. Csak össze kell hasonlítani a legújabb alkotásait a valaha készített legjobb munkáival. Ha már csak külső jelek alapján hasonlítanak az igazi alkotásaihoz, akkor nagyon jó lenne, ha felhagyna az egésszel.
De mindég találni példát arra is, hogy valaki idős korában kezd új, nagyszerű szellemi kalandokba. Reménykedjünk, hátha mi is ebbe a kategóriába tartozunk.