Művész kikötők

Egyre több a virtuális galéria a világhálón. A művészek vagy művészi hajlammal bíró emberek előszeretettel regisztráltatják magukat ilyen helyeken. Ez egyrészt reklám nekik, másrészt egyre inkább sok időt igénylő tevékenység az ezzel való foglalatosság. Ugyanis nemcsak arról van szó, hogy felteszem a munkákat, adok egy elérhetőséget és várom, hogy valaki megkeressen. Ezek a helyek egyben közösség formáló helyekké is váltak, ahol meg lehet beszélni egymás munkáit, fórumozni, levelezni, csetelni lehet. Ha a portál gazdája lelkes művészet szerető, akkor hasznos információkkal és aktuális hírekkel is gazdagítja a kikötőt. Sokszor több ezer tagja van a közösségnek. Nagyon sokan viszont csak passzív tagok, regisztráltak, elhelyezték alkotásaikat és tovább léptek. Hogy miért, talán azt is megértjük. Az itt aktívan szereplő emberek a munkáikon keresztül ismerik meg egymást, ebből a szempontból hasznosabbak, mint a pusztán kapcsolati hálót feltérképező web helyek, ahol főleg a kapcsolatok számossága alapján kapnak első benyomást egymásról a résztvevők. Természetesen hamis képet, ugyanis lehet valakinek több száz kapcsolata a hálón, igazi pedig egy sem.

Persze a művész kikötőknek is megvan a maga árny oldala. Már az első benyomás is furcsa érzéseket szül. Ezek a szájtok ugyanis a frissen felrakott munkákat kínálják fel először az ide tévedőknek. Ez pedig, mivel nincs érdemi szűrő a felteendő alkotásokra, elég alacsony színvonalú. Mondhatnánk azt is hogy giccses. És ez ellen nem is fog tudni semmit tenni az, aki ilyen típusú portált üzemeltet. Itt bárkiből lehet művész. Itt nem kell fáradságos tanulmányokat folytatni, diplomát szerezni ahhoz, hogy valakiből valami legyen. Csak megmutatja magát, feltesz egy pár képet, megadja magának a titulust, festőművész, grafikus stb., és kész. Lehet villogni vele. Persze, el kell ismernünk, mindenkinek megvan hozzá a joga, hogy alkosson. Alkotni pedig nemcsak a diplomás művészeknek szabad. A kérdés csupán csak az, ezt milyen színvonalon teszik. Ez persze már egy másik, igen kemény diónak számító témakör.

Maradjunk egyelőre a kikötőknél, azoknak is az árny oldalainál, ugyanis a hasznos oldala egyértelmű, és csak üdvözlendő. A művészetek rajongói kapják csak meg a kortársaktól is a saját üzeneteiket a világról, ugyanúgy mint ahogy a múzeumok megadják a régebbi korok alkotóitól a máig érvényes üzeneteiket. Legfeljebb a szűretlenséggel lehet egy kis baj, de hát ez természetes dolog. A jó sörnek is van szűretlen korszaka. Ha viszont egy kicsit is mögéjük nézünk ezeknek a kikötőknek, nem lehet nem észre venni, hogy üzleti megfontolások is vannak a háttérben. Ugyanis azonnal megjelennek azok az alkotók, akiknél az alkotás vezérfonala az eladhatóság.

Eladni pedig úgy lehet, hogy el kell szédíteni a pénzes látogatót. Olyat kell nyújtani számára, amit látni szeretne. Nagyon sokféleképpen lehetne jellemezni ezt a fajta festői hozzáállást, nekem az a legtalálóbb, hogy ők azok akik tetszeni szeretnek jobban, nem festeni. A pénz pedig nagy úr, meg tudja mérgezni sok alkotó ízlésvilágát. Az ilyen szájtokon pedig óhatatlanul ez lesz a vezérfonal.

A könnyen lett festők azokat tekintik példaképnek, akiknek ez könnyen megy, akik a legdögösebb munkákat képesek letenni. A szájtok is kiemelik őket mint a legtehetségesebb alkotókat. És természetesen a galériák is őket keresik meg. És ezáltal ki is alakult a kikötők vezérfonala, eladható művészetet produkálj, ezt értékeljük. És ez az út visz egyenesen a giccsgyártásba. És hát persze ez is csupa jó szándékkal volt kikövezve.