Magamról

Nevem: Hajdú Zoltán
Születtem: ......
Tanulmányaim: ..., ...
Kiállítások: .....

Zömmel olajjal festek kisebb, nagyobb méretben tájakat, virágokat, embereket, meséket. Alkotásaim lassan érlelődnek, többször átfestem őket. Magamnak igen magasra teszem a mércét, a klasszikus nagy mesterek munkáihoz hasonlítva a saját dolgaimat a kompozíciós egyensúly, harmonikus színvilág, a mondanivaló tisztasága tekintetében. Becsülöm a mesteremberek alaposságát, igyekszem ebben a tekintetben is tisztességes munkákat kiadni a kezem alól. A sokszor egymásra épülő festői rétegek annak a lenyomatai, hogy próbálom újraértelmezni a festészet szerepét, célját napjainkban. Törekszem a tiszta, egyszerű formavilágra, ahol már a formák és színek egy letisztult világról szólnak, mert ezt tartom emberinek. Nem a sorozatban festett szép képek alkotása a célom, mivel elsősorban nem gyönyörködtetni, hanem gondolkodásra serkenteni akarok.

Fontos számomra a mondanivaló, és csak olyat festek meg, ami más formában el nem mondható. Ha nem találom meg egy munkámban azt az egyedi üzenetet, ami miatt érdemes lesz arra, hogy fennmaradjon, akkor az csak alapul szolgálhat egy másik képnek, amivel bátran, minden festői trükköt el lehet követni, ahhoz, hogy egy új, tiszta alkotás megszülethessen.

Nehezen tudom elfogadni az absztrakt világ sokszor csábítóan egyszerű, de egyre kiüresedő alkotásait. Kevésnek találom az eszköztárát ahhoz, hogy a mai bonyolult világunknak egy kicsit is reális tükröt tartson. Hiányolom ezen alkotások térábrázolásról való lemondását, ezáltal hasonlatossá válnak az értelmetlen falfirkákhoz, amiknek az üzeneteit meg sem próbáljuk felfedni, mivel a szándékot, az értékek tagadását látjuk bennük azonnal.

Az alkotás folyamata, ami izgat a festészetben, a megoldások keresése. Sokszor érzem azt, hogy a festészet is problémamegoldás, ugyanúgy, mint a kereső foglalkozásom a számítógép programozása.

A számítógép programozói munkám alapján azt lehetne gondolni, hogy közel áll hozzám a számítógépes grafika, de nem. Tudom, érzem, hogy a kézzel, szívvel irányított ecsetvonást nem szabad egy mechanikusan dolgozó eszközzel felváltani. Az nagyon jó a gyors megoldásokra, figyelemfelhívásra, stb., de nem alkalmas arra, hogy a legösszetettebb emberi gondolatokat, érzelmeket tolmácsolni lehessen vele, hiszen nem érez semmit, csak végrehajtja azokat az algoritmusokat, amiket előzőleg neki betápláltak. Nincsenek megsejtései, sugallatai, amit az ember a saját Istenének tulajdonít, és nagyban támaszkodik is rájuk az alkotás során.

Nem kedvelem a fotó-realista stílust, hiszen az ilyen témák feldolgozására ott fényképezőgép, és azzal versenyre kelni felesleges erőfeszítésnek tűnik. Az ilyen alkotások létrehozatala inkább hasonlít rabszolgamunkára, mint értelmes alkotó tevékenységre.

Beregszászi Tamás barátom a következőket írta munkáimról:

„Hajdú Zoltán újabb munkái megdöbbentő erejű tőmondatok.

Vaskos, tömör, lényegre törő megfogalmazások a szépelgés és festői idealizálás gyökeres száműzésével. Nem a közönségnek ill. közízlésnek fest, képei sem közönségesek, mégis ez az önmagához szigorú, fegyelmezett festői, morális magatartás adja azt a szakmai alázatot, ami többek között minden festményét képpé varázsolja! Nem másol, nem csábítják el könnyen felvehető stílusok és modorok. Hagyományos értelemben vett ábrázolást ne keressünk, de ha engedjük szemünket időzni vonalain, formáin, színein, azok ritmusán, máris magával ragad minket képtereinek szédületes monumentális ereje, mikrovilágának elringató burjánzása, vagy éppen ecsetkezelésének drámai drasztikussága. Rabul ejt az ikonokat idéző egyszerűsége, a németalföldi előképeket sejtető lírikus hangneme, a klimti hagyományokból is táplálkozó ritmizált dekorativitása. Hajdú Zoltán festészete nem a megtanult elemek biflázása az elkápráztatás és hatásvadász megoldások jegyében! Tisztel minket, a közönséget! Engedi, hogy katartikus képei bennünk fejeződjenek be…Köszönet érte! „

Hogy mennyi igaz a fenti mondatokból, döntse el mindenki maga, miután megnézte a képeimet.