A nagy feladat

Festeni nehéz valóban. De még nehezebb úgy festeni, hogy az független legyen attól a sok szeméttől, amit festészet és művészet néven ma az önjelölt festők és képalkotók produkálnak. Képalkotókon a digitális szemetelőket értem, akik legyártják a reklámokat, akiknek a szemete folyamatosan bombázza az agyunkat, akár magazinokat olvasunk, akár tévét nézünk, akár internetet böngészünk. Ők megtanultak valamit, ami jóval több, mint az átlagember tudása a vizuális kultúrában, de amit ők tudnak, annak a művészethez semmi köze. Ők ugyanis csak utánoznak, mint a majmok, több, kevesebb sikerrel. Korábbi korok látásmódját alkalmazva, a nagyobb hatás érdekében hamis világot teremtenek.

Nem arról van szó, hogy nagyon okosnak kell lennie a festőnek, hogy jó képeket tudjon festeni. Csupán csak a attól a vizuális szeméttől kell tudnia függetlenítenie magát, ami nap mint nap szennyezi a lelkünket. És ez nem is olyan egyszerű feladat, de nem lehetetlen. Ha ez sikerül, akkor megvan az esélye annak, hogy újra megrajzoljuk az ember képét magunknak, mint ahogy tették azt az ősemberek a barlangjaik falára, az ősi Egyiptomi és más kultúrák névtelen művészei a piramisaik falára, a keresztény világ alkotói a saját templomaikban, a polgári Európa festő és szobrász óriásai a saját vásznaikon, szobraikon. Ez ma a megoldásra váró nagy feladat a művészek előtt.