Betűszemét

A betűknek megvan a maguk természetes helye, ahova valók. Könyvbe, újságba, számítógépbe, stb. Szinte felmérhetetlen, mekkora haszonnal jár az ismerete.

Akkor van baj vele, amikor a számukra természetes közegből kikerülnek. Amikor ellepik az utcákat, utakat, városokat. Ekkor már erőszakosakká válnak. Minden áron azt akarják, hogy velük foglalkozzunk. Egyik a másikát akarja túlszárnyalni méretben, színben. Ettől kezdve szemétté válnak. Vizuálisan szennyezik a világunkat. Én ha kint vagyok akár az utcán, akár a természetben, akkor én igazi tájakat, eget, felhőket, fákat, házakat, embereket, állatokat szeretek nézegetni. Nem hatalmasra hízlalt betűket, amik mögött felfuvalkodott cégek, politikai csoportok, stb. vannak, akikkel akkor én nem akarok foglalkozni. Így az összes reklámjuk, amiket kivisznek a természetbe, szemét. És ezt a szemetelést szolgálja a fotó is, mert az is meg van erőszakolva ugyanannak mocskos célnak az érdekében.

És megvetjük azokat a fiatalokat, akik összefirkálják a falakat betűkkel? De hát az igazi vizuális szemetelők előbb elkezdték ugyanazt. Azokat miért nem ítéljük el. Pedig sokkal nagyobb károkat okoznak, mint a fal firkáló fiatalok. Büntetlenül. Bevetve a tudomány, a technika minden vívmányát. Miért vagyok én kénytelen ezt elviselni?